Duguláselhárítás Budapesten és vonzáskörzetében 0-24 06307861000
Bár a zuhanyzás története egyidős az emberi civilizáció megszületésével, a kabinok széleskörű elterjedésére egészen a 20. század második feléig várni kellett. Ehhez egy sor olyan találmányra volt szükség, ami lehetővé tette a víz felmelegítését, illetve a vízesést imitáló hatás elérését. Hazánkban a kádakat körülbelül 20 éve kezdték felváltani a kabinok, az újépítésű ingatlanokban már szinte mindenhol jelen vannak. Az új trenddel párhuzamosan a vízvezetékszerelők munkája is bővült. A zuhanytálca duguláselhárítás napjainkban minden szakember szolgáltatásai között megtalálható.
Milyen zuhanykabinok léteznek?
A zuhanykabinoknak kétféle változata ismert, vannak épített, illetve készen vásárolt típusok. Az épített kabinokról általánosságban elmondható, hogy masszívabbak és a teherbírásuk is jóval magasabb, mint az üzletben kapható társaiké. A tervezés során viszont figyelni kell a tálca és a lefolyó megfelelő kialakítására, valamint arra, hogy a kész kabin nem mobilis. Velük szemben a vásárolt zuhanyzók sokkal könnyebben mozgathatók, de az olcsó termékek hamar elhasználódhatnak. Ráadásul a vékonyabb tálcák alá, a helyhiány miatt gyakran flexibilis lefolyócső kerül, ami szintén nem túl időtálló. A szakemberek egy része emiatt nem is javasolja, hogy az ilyen kabin tulajdonosok maguk álljanak neki a zuhanytálca duguláselhárítás lépéseinek.
Mi lehet a zuhanytálca dugulásának oka?
A zuhanytálca alatt elhelyezkedő lefolyó a legtöbbször teljesen hétköznapi okok miatt dugul el. Gondot okozhatnak például a zuhanyzás közben lehulló hajszálak, amelyek egy része a hajfogó szűrőn is átjut, majd a szappanmaradványokkal együtt rátapad a csövek falára. A haj és a szappan mellett a nagyon sűrű balzsamok és egyéb tisztálkodási szerek is dugulást eredményezhetnek, csakúgy, mint a nem jól feloldott, granulátumos lefolyótisztítók. Magasabb a dugulás esélye akkor, ha a fürdő és a konyha ágai közös vezetékben csatlakoznak. Az olyan országrészekben pedig, ahol különösen kemény a víz, a vízkőlerakódások is veszélyt jelentenek.
Hogyan történhet a zuhanytálca duguláselhárítás?
A zuhanytálca duguláselhárítás lépései akár otthon, szakember nélkül is kivitelezhetők. Első körben a szűrőt érdemes eltávolítani, majd egy alapos tisztítás után visszahelyezni. Olykor ugyanis előfordulhat, hogy bár áll a víz a tálcában, még sincs valódi dugulás, csupán a szűrő telt meg. Amennyiben a probléma továbbra is fennmarad, a mechanikus eszközök helyett ajánlott egy adag forró vízzel átmosni a lefolyót. A meleg leoldja a zsíros lerakódásokat, így a dugulás hamar megszűnhet. A makacsabb szennyeződésekhez bevethető még a szódabikarbóna és ecet keveréke, ami már viszonylag gyorsan eredményhez vezethet.
Ha viszont egyik módszer sem hoz látható javulást, egy csőgörény segítségével meg lehet próbálni feloldani a kiváltó okokat, de csak óvatosan. Az erős lerakódásokat semmilyen körülmények között nem szabad tovább nyomni a rendszerben, mert ekkor a zuhanytálca duguláselhárítás akár komolyabb károkkal járhat együtt. A flexibilis lefolyócsőnél azonban a csőgörény használata nem javasolt.
Cégünk nagy tapasztalattal áll az Ön rendelkezésére. Duguláselhárítás szolgáltatásunk Budapest és környéke bármely részén igénybe vehető. Szakembereinknek az azonnali duguláselhárítás sem jelent gondot. Várjuk jelentkezését!