A következő magánembereknél és cégeknél voltunk már dugulást elhárítani:
A jó szerelő egyik legfontosabb ismérve, hogy megfelelő ajánlásokat tud mutatni a leendő ügyfelei számára. Vállalkozásunk több éves tapasztalattal rendelkezik, így a magánszemélyek mellett cégeknél és nagyobb multiknál is megfordultunk már.Ebben a rövidebb bejegyzésben ismertetjük a szolgáltatásainkat, illetve azokat a kiemelet referenciáinkat, amelyekre különösen büszkék vagyunk.
Miért érdemes minket választania?
A nap 24 órájában elérhetők vagyunk, a megadott elérhetőségeken bármikor felveheti velünk a kapcsolatot. Webes felületünkön, a probléma rövid ismertetése után akár visszahívást is kérhet tőlünk. Az elvégzett munka után a garancia 7 nap, ezért, az ez idő alatt visszatérő gondok esetén nem számítunk fel külön díjat Önnek.A tapasztalatainkat köszönhetően gyorsan és hatékonyan tudjuk orvosolni a vizes helyiségekben kialakuló dugulásokat. A kivitelezés során úgy járunk el, hogy a munkálatok az Ön számára minél kisebb kellemetlenségekkel járjanak együtt. Sem hétvégi felárat, sem pedig folyóméter díjat nem számítunk fel.